Igen, megcsináltam! Sikerült üzenetváltásba keverednem Budapest második legjobb pasijával, Ádámmal (sőt, inkább csupa nagybetűvel: ÁDÁM). Igen, megcsináltam! Sikerült megszereznem ennek a földre szállt félistennek az msn címét is. És igen, megcsináltam! Pár érzelemdús mondatot váltottunk vele msn-en is, de el kellett rohannia valami partira. Sebaj, lassan érik be ez a gyümölcs, de hamarosan már szüretelhetek. Várok… Egy nap… Két nap… Egy hét… Soha nincs msn-en, de biztos annyi programja van egy ilyen jópasinak, hogy nem ül naphosszat a számítógép előtt, mint én, az utána ácsingózó szürke kisegér.

Egy gyanútlan kedd reggelen azonban csodálatos nevecskéje felkúszik a képernyőm jobb sarkán, majd lassan alábukik, de akkor már megnyitottam az ablakot, hogy beszélgethessek vele. A kitörő örömtől szívem egyre hevesebben ver, bezárok minden más alkalmazást, hogy kizárólag RÁ tudjak koncentrálni. Meglepően kedves, ami még jobban felbátorít, azon kapom magam, hogy már fél órája beszélgetünk és egy randit szervezünk aznap estére. Ez komoly? Ez tényleg velem történik? Pár óra és találkozni fogok azzal, aki derűsebbé varázsolja egyhangú álmaimat? És valóban… úgy fejezzük be a beszélgetést, hogy este már személyesen folytassuk a Ferenciek terén.

Fél méterrel a föld felett lebegek el a randi helyszínére, néha belémhasít, hogy mit fogok egyáltalán beszélgetni vele, ha a szavam is elakad puszta látványától, de majd csak megoldódik valahogy. Hív, hogy már ott van. Valaki csípjem belém, annyira érzéki a hangja, és már türelmetlenkedik, gyorsabban is szedem a lépeimet.

Odaérek. Ő sehol. Hívom. Nem veszi fel. Kétségbeesek. Valaki közelít. Elég kis jelentéktelen. Átnézek felette. Még jobban közelít. Sőt mi több, vigyorog. És a nevemen szólít… Majd kezet nyújt: „Szia, Ádám vagyok.” Állok, megszólalni nem bírok, flashbackekben lepereg előttem a történet és felgöngyölítem az ügyet, mint Miss Marple. Megadta az msn címét, fel is vettem partnernek, aznap még beszélgettünk. Eltűnt egy hétre, majd feltűnt újra – de akkor már nem ő volt, nem-nem, hanem a mi kis randihősünk, aki történetesen ugyanazzal a néven volt fent az msn listámon, mint Mr. Tökély, és akit még hónapokkal ezelőtt vettem fel partnernek, de azóta sem kommunikáltam vele. Vagyis, mint most kiderült, mégis… Csak dadogni tudok, próbálom feldolgozni a helyzetet és legbelül csak magamat ostorozom. Megfordul a fejemben, hogy esetleg szánalomból lefeküdjek vele, de elhessegetem a gondolatot. Vélhetően neki ez élete egyik legcsodálatosabb napja, a bárgyú vigyor le sem fagy a fejéről. Csetlő-botló beszélgetésbe kezdünk miközben sétálunk, nekem pedig a menekülő-útvonalakon jár az eszem. Megcsörren a telefonom, aminek még soha nem örültem ennyire. Ismeretlen szám, a bankomtól keresnek valami ostoba ajánlattal, de én úgy teszek, mintha egy munkatársam lenne, szerencsétlen ügyintéző már rég lerakja a telefont, de én még mindig tettetem az értelmes beszélgetést, ami végül oda fajul, hogy egy mondvacsinált ürüggyel vissza kell rohannom az irodába.

Gyors kézfogással elválunk, minél előbb el akarom felejteni ezt a kínos incidenst. Veszélyes találmány ez az msn.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.