„Mindegy hány randi van a hátad mögött, az elsőt soha nem felejted el”

Ez az amin mindekinek túl kell esnie előbb vagy utóbb, van aki csak a harmadik ikszen túl kerít rá sort, bár az új kor tendenciája a fiatalabbak irányába javítja az átlagot. Legyen mögötted akár száz, vagy ezer randi, a legelsőt amíg élsz, nem felejted el.

Gimi utáni nyarat az Internet felfedezésével töltöttem, pár napos barátkozás után jöttem rá, hogy nem csak hasznos oldalak állnak a rendelkezésemre, hanem 18 éven felüliek számára készített nyalánkságok garmadája is, újabb pár nap elteltével tűnt fel, hogy a heteró oldalakon kívül nekünk szóló honlapok ezrei tárulnak elém. A kislábujjamat dugtam bele egy olyan óceánba, amelynek felfoghatatlan határait elnyelte a távolba vesző végtelen horizont.

Bátortalan olvasgatások és nézelődések után megcsináltam első hamis e-mail címemet, álnévvel, „Norbiként”. Tegye fel a kezét, aki nem így kezdte a netes ismerkedést? Na ugye! Rövid, lényegretörő hirdetésemre sok válasz jött, de féltem a kedves szövegek és szimpatikus képek mögött megbúvó ismeretlen arcoktól, kezdeti lelkes levélláncaink hamar szertefoszlottak.

Két hónapig tartott ez az állapot, de még mindig csak bokáig voltam az óceánban, jéghideg vize a csontomig hatolt, a kisebb halak a közelembe merészkedtek… Újabb hirdetésem ártatlan tartalmú volt, mindössze tematikus videókat szerettem volna nézni valakinél nyugodt körülmények között. Jelentkező nem sok akadt, de végül egy nálam 7-8 évvel idősebb fiú felajánlotta szolgáltatásait. Levelezés napokig, hetekig, mire végre eljött az a szeptemberi péntek, amire hormonjaim már évek óta feszülten vártak. A térdemnél éreztem a hűs tengervíz simogatását.

Péntek, 17 óra, Westend, vízesés. Kilenc év távlatából próbálok visszaemlékezni, de nem rémlik a neve egyáltalán. A randi előtt egy órával határozottan eldöntöttem, hogy nem megyek el, képet sem küldött, mobil-telefonja sincs, de elképzeltem, ahogy ott áll csalódottan majd a bevásárlóközpont korlátjánál, és inkább rászántam magam a találkozóra. Szívem a torkomban dobogott, amikor mentem fel a mozgólépcsőn, tarkómon éreztem már a pillantását, a mozgólépcső tetejére érve tudtam, hogy ha megfordulok és ránézek, onnan már nincs visszaút, oda kell mennem hozzá. Kézfogás, bemutatkozás, átlagpasi, kicsivel átlag alatti, biztos nem én lettem volna az első, aki faképnél hagyja. De mindegy, ennek ma meg kell történnie. Újabb lépés az óceán homokjába, a vizet még mindig hűvösnek éreztem, látótávolságban feltűnt egy hatalmas hullám, de beletörődtem… Jöjjön, aminek jönnie kell.

Kevés beszéd, troli, lakásra fel. Kis garzon – hány ilyenben megfordultam azóta - , ital, majd a video-repertoár bemutatása. Kétségtelenül izgalmasnak találtam a látottakat, de néző-partnerem nem elégedett meg a pornónézegetéssel, keze lassan elindult a combomon. Tudomást sem vettem róla eleinte, azonban vannak reakciók, amiknek az agyam nem tud parancsolni, vágyaim számára is tapinthatóvá váltak.

Nem tudom mások hogy vannak vele, de amikor ott álltunk egymással szemben, és lassan levetkőztetett, idegességemben a lábaim végig remegtek, önkéntelenül és megállíthatatlanul. Ő is viccesnek találta, vajon mindenki ilyen körítéssel „veszti el”? A hullám teljesen beborított, fel sem fogtam egy ideig mi történt körülöttem, majd mikor elcsitult a víz, akkor vettem észre, hogy az ágyékomat is ellepte, már a derekamig ért.  Persze a szó szoros értelemben vett „elvesztésről” nem beszélhettünk még ebben az esetben, a három fokozatból csak a másodikig jutottunk, nem is akartam tovább, vele akkor nem…

Szűk ágy, foltos plafon, enervált fekvés egymás mellett, gyors zuhany, puszi, távozás. Naplemente fényei borítottak narancsvörös leplet a nyugodtan áramló vízre. Soha nem akarom látni többet, de köszönök neki mindent, legközelebb már legalább a lábam nem fog remegni. Az óceán kellemesen langyos, jól érzem magam benne, jöhetnek a nagyhalak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kacagó ember 2009.11.25. 15:22:05

Lehet, hogy a nagyon kevés kivételhez tartozok, de az első randi nekem nem volt ennyire emlékezetes. Most is kaparni kellett a gondolataim között, hogy mi is volt akkor pontosan :)

De a lábremegés az nekem is megvolt :D Istenem, mekkora lúzernek éreztem magam, a párom persze röhögött rajta, ami egy cseppet sem könyítette meg a helyzetemet :)

"Naplemente fényei borítottak narancsvörös leplet a nyugodtan áramló vízre."
Ez szép volt :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: