Emlékeztek arra a hatalmas viharra kedden? Nos én már azon a hat méteren bőrig áztam, amíg eljutottam a villamos ajtajától a metró lejáratáig. Még benéztem a Westendbe kicsit, talán addig eláll az eső. Csuromvizesen vártam az áruház hátsó bejáratánál embertársaimmal, hogy alábbhagyjon. Tulajdonképpen sehová sem siettem, mégis bosszantónak éreztem azt a végtelen várakozást, türelmetlenül kémleltem az eget, hogy végre felbukkanjon egy zsebkendőnyi kékség és megszűnjön ez az özönvíz.

Egy anyuka az óvodába sietett volna, egy öltönyös fickó valami fontos tárgyalásra a Váci út túloldalára, két plázacica pedig a manikűröshöz, de mindegyikük programja úgy látszott dugába dőlni, mintha csak kitört volna újra az Eyjafjallajökull.

Az unalomtól már mohás lett a tarkóm, mikor egyszer csak megcsörrent a telefon, nem, nem a mobilom, hanem azok a falra applikált ezüst készülékek magenta színű kagylóval. Csak csöngött és csöngött. Nézelődtem, hátha itt van az a fontos ember, aki ide irányítja a bejövő hívásait, de senki nem méltatta válaszra. Hat csöngés után abba is hagyta, mint a feleség, aki feleslegesen szapulja kocsmából hazatérő urát és inkább lefekszik aludni.

Az ég derülni kezdett, a gyorsan jövő vihar gyorsan odébb is állt. Végre, indulhattam haza. De a telefon nem engedett. Megint rázendített, 1-2-3-4-5-6... és folytatja. Na jó, most már kíváncsi lettem. Felemeltem, de nem szóltam bele, a hívó fél azonban hallhatta, hogy valaki rákapcsolódott a vonalra, mert rögtön beleszólt:

"Szia Janikám, végre tudunk beszélni, na akkor hol vagy most, mikor tudnál felugrani hozzám?"

A hideg végigfutott a hátamon, az ámulattól egy szó sem jött ki a torkomon. Pár hónapja már nem hallottam ezt a hangot, de nem felejtettem el. Ő volt az, az én telefonos barátom. Utoljára karácsonykor csöngetett meg, azóta eltűnt. De úgy látszik rendületlenül hajkurássza az ifjakat. Janikától bezzeg kapott vezetékes számot, csak Janika nem volt a megadott helyen és időben. Vajon emlékszik még rám? A válaszra persze nem voltam kíváncsi. Lecsaptam a kagylót és elhagytam a helyet. amint kifelé haladtam az áruházból, hallottam, hogy ismét cseng, de már nem maradt senki, aki felvenné.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.