„Andival dolgozott együtt a könyvesboltban, ha jól emlékszem tavaly találkozhattunk. Szép testfelépítésű, helyes srác volt, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Összefutottunk aztán itt-ott, bulikban, filmvetítéseken. Egyszer egy közös barátunkon keresztül meg is kérdezte, hogy udvarolhat-e nekem, de én elhárítottam, nem is tudom miért, nem igazán fogott meg a lénye. Persze a szelíd ostrom továbbra is folytatódott. Üzenetváltások, futó beszélgetések, szemezések. Én persze csak játszottam vele, érzelmeit soha nem viszonoztam. Nyár végén felvett ismerősnek a Facebookon, napról napra elkezdtem figyelni megnyilvánulásait, képeit, linkjeit, hozzászólásait és feltárult előttem valódi énje, amit eddig nem volt alkalmam megismerni. Egy értelmes, érzékeny, humoros, életimádó fiú képe bontakozott ki és egyre inkább magával ragadott. Aztán villámcsapásszerűen ért a hír: szeptembertől elhagyja az országot. Egyik hétről a másikra kiköltözött az Egyesült Államokba. Persze életjeleket továbbra is adott, sőt belekezdett egy blog írásába, melyen mindennapi kalandjait osztotta megy olyan izgalmas, hangulatos módon, mintha egy szépirodalmi művet olvasnék. Mindig várom az újabb bejegyzéseit, hogy életének egy újabb szeletét ismerhessem meg, nem tudok betelni vele. Közben pedig folyamatosan hibáztatom magam, hogy mikor lett volna alkalmam rá, nem ismertem meg jobban. Úgy érzem, beleszerettem. Karácsonykor hazajön, én pedig alig várom, hogy ismét találkozzunk.”

 

„Talán Andi haverja, ő hozta be egyszer a könyvesboltba. Iszonyú helyes srác volt, már elsőre megtetszett nekem, de nem igazán éreztem, hogy én is tetszenék neki. Mindegy, azért próbálkoztam becserkészni mindenféle eszközzel, ami még nem meríti ki a zaklatás fogalmát, de ellenállt. Istenem, mennyi álmatlan éjszakám volt miatta. Komolyan teljesen belezúgtam, pedig alig ismertem, mikor megjelent valahol és megláttam, hűvös borzongás futott végig egész testemen. Nyáron volt egy buli, ahol egész sokat beszélgetünk, kicsit úgy érzetem van esélyem, de persze nem keresett – és én sem őt. Aztán lefoglalt az utazásra készülődés. Még egy gyenge próbálkozásképp felvettem Facebookon, amit vissza is igazolt, én meg szinte repestem az örömtől, hogy még egy apró kapcsolat kialakult közöttünk. Mikor kiutaztam, elkezdtem írni egy blogot, egyszerűbb mint levelezgetni mindenkivel, aki fontos nekem. Láttam, hogy ő is követi a bejegyzéseket. Egy idő után elkezdett hozzászólásokat is írni, ami még nem lett volna baj, de sok esetben vitába szállt más hozzászólókkal is és durván kiosztotta őket. Furamód virtuális énje teljesen más, mint az a srác, aki iránt titkon rajongtam. Abszolút félreismertem. Naponta tucatnyi videót és egyéb ökörséget rak ki üzenőfalára, állandóan nyereményjátékokra hívogat és megbökdös. Fogalmam sincs mi ez a bökdösés, de állatira idegesít. A legdurvább pedig az, mikor az állapotváltozásaimhoz mindig kétértelmű beszólásokat fűz. Már csak úgy posztolok dolgokat, hogy ő ne lássa, de persze a blogomban továbbra is garázdálkodik. Nem tudom, hogy a szabaduljak meg ettől az idiótától, egy biztos: holnap az ismerőseim közül törölni fogom.”