Ilyen még nem volt! Végy kéttucat szingli (vagy magát a móka kedvéért szinglinek valló) férfit. Zsúfold be őket egy asztalokkal és székekkel teli helyre. Ragassz mindegyikre egy sorszámot. Adj nekik egy értékelő papírkát. Pakolgasd őket ide-oda oly módon, hogy még véletlenül se kerüljön kétszer össze ugyanaz a pár. Adj nekik 3,5 percet, hogy szabadon beszélgethessenek. Javasold nekik, hogy ha valamelyik partner pozitív benyomást kelt, ezt a papíron megfelelően jelezzék. Ha már mindenki volt mindenkivel, szedd össze a papírjaikat. Amennyiben kölcsönösen tetszenek egymásnak, tudasd velük az örömhírt.

Jó kis murinak tűnt, de mikor a helyszínre érve végigszkenneltem a társaságot, kicsit elbizonytalanodtam. A 24 emberből 4-et alapból ismertem (meg persze ott voltam jómagam), 18-at pedig első látásra rögtön kizártam. Azért az egyetlen potenciális alanyért pedig nem érdemes ott maradni – gondoltam én – úgysem az ismerkedés miatt vágtam bele.

Hosszas unszolásra végül maradtam és nem bántam meg. Zoli a könyvelő, Laci a vagyonőr, Isti a szórólaposztó fiú, Ferenc a közgazdász. Arcok, hangok, információk. Ha ostorral csapkodnának, akkor sem tudnám összepárosítani a neveket az arcokkal és a róluk begyűjtött információkkal. Valaki egyszer azt mondta, egymás után maximum három filmet lehet megnézni, egyébként nem emlékszünk majd belőlük semmire. A mai randikra ez hatványozottan igaz.

Érdekes emberek, mindegyik egy külön egyéniség. 3,5 fél perc alatt lehetetlen megismerni őket, de legtöbbre 4 percet áldozni az életemből már túl sok lenne. Bencéről kiderült, hogy itt lakik tőlem egy háztömbnyire, Gábor szerint szép a hangom, Attila már ágyba is vitt volna. Érdekes módon csak a tizenakárhányadik alany kérdezte meg, hogy melyik szexuális szerepet kedvelem. Persze ide nem szexpartnert keresni jön az ember, de hát ha valami, akkor hosszú távon a szexuális szerep minden meleg kapcsolat alfája és omegája. Vagy az már csak a negyedik percben lett volna lényeg? A foglalkozását persze kivétel nélkül mindenkinek megkérdeztem, ki tudja… hátha… Többre nem igazán volt idő.

Gyorsan elrepült az a két óra, a torkom kiszáradt a sok beszédtől, melynek nem volt sok alja egyáltalán. Leadtuk a papírokat, belepillantottam pár ember jegyzetébe, akik 90%-unk mellé igent biggyesztettek – valami csak bejön alapon, mintha ez lenne életük utolsó esélye normális párt találni. Holnap küldik az eredményeket, gondolom úgy fogják várni, mint a lottósorsolást. Szívből kívánom, hogy legyen szerencséjük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.