Angolhonba szakadt rokonaimtól egy dobozos karácsonyi pudingot kaptam ajándékba, stílszerűen karácsonyra. Erről a félkész ételről azt érdemes tudni, hogy vagy vízben forralgatja az ember időtlen időkig a megfelelő élvezeti érték eléréséhez vagy pedig benyomja a mikróba pár percre. Mivel jelenlegi lakásomban éppen nincs mikró, elhatároztam, - és fogadalmat tettem - hogy eme nemes eledelt a majdani párommal fogom összebújva elmajszolni valami romantikus film bambulása közben (feltéve, ha rendelkezik mikrohullámú sütővel)

Bár mindegyiknek volt mikrója, azonban sem a sármos zafírszeművel, sem a köpcös biciklisnadrágossal, sem a rámenős ügyvéddel, sem a kőgazdag autóiparossal, sem a nyunyófejű harmincassal sem pedig az amerikai zsidó ösztöndíjassal nem fajult odáig a kapcsolatom, hogy a konyhájukba a csodás pudingot eljuttathattam volna.

Az édesség szavatossága 2010 márciusában lejár, az óra ketyeg, az idő szorít... Rémálmaimban már látom magam, ahogy február végén forralgatom a kis lábosban a pudingocskámat, majd magányosan betömöm egy újabb blog-bejegyzés írása közben. SOS!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.