2010.03.03. 19:31
Elfogyasztva
Mostanában eltűntem kicsit, aminek megvannak az okai.
Ezt a bejegyzést is csupán azért kívántam eszközölni, hogy tájékoztassam lelkes és hűséges olvasótáboromat a puding elfogyasztásáról.
Megfelelő partner hiányában be kellett érnem az ilyesmire bármikor kapható, édességkedvelő lakótársammal és mivel nem volt kedvünk egy órán át vízben gőzölni, inkább 3 percig mikróztuk a régóta áhított mannát.
Persze ne gondoljunk a megszokott cseppfolyós, krémszerű pudingokra. Nos az állaga és a színe olyan, mint a harmadnapos tehénürüléké, de szerencsére az illata bíztató volt, ezért nekiláttunk. Ha az ízét jellemezni kellene, azt mondanám, hogy egy mazsolából, fügéből meg mittudoménmiből álló konglomerátum némi alkoholos beütéssel. Lakótársam az első falat után határozottan utasította vissza a további kóstolást én 3-4 kanálnyit bírtam belőle, de a rám váró mennyiség látványa elbizonytalanított, így inkább a kukában végezte szegény az átlagosnál hosszabb földi pályafutását (mert ugyebár már 2008 karácsonyán el kellett volna pusztítani, ehelyett egy sötét szekrényben vígadhatott mostanáig kekszpajtásaival).
A pisiszagú vesés pite és a se íze-se bűze főzelékek után ismét egy ékes bizonyítéka annak, hogy az angolok bizony csak arra képesek, hogy a kontinensről hozott vagy saját maguk által termelt csodás nyersanyagokat alaposan elcsesszék.
Még szerencse, hogy nem a tervek szerint az éppen aktuális párommal fogyasztottam el a pudingot, az lett volna úgy gondolom az utolsó vacsoránk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
