G és B úgy tizenöt hónapja járhattak, tökéletes párnak tűntek. Néha találkoztunk, beszélgettünk, de közvetlenül soha nem folytam bele az életükbe. Meglepődést váltott ki a közös barátaink körében, mikor a Facebook-on nyilvánosság elé tárták, hogy eljegyezték egymást. Bár az igazat megvallva, nem kellene, hogy ez megrökönyödést keltsen a XXI. században.

Egy átlagos hétköznap délután érkeztek a sokkoló hírek a Facebook üzenőfalára. Szinte egy percnyi különbséggel mind a ketten egyedülállók lettek. A hozzászólásokban sorakozó kérdőjelek sokasága pedig arra engedett következtetni, hogy hirtelen döntés eredménye lehetett a szakítás. Közös ismerőseink persze engem, mint közvetett kapcsolatuk origóját nyaggattak a részletekért, de a közzétett információkon túlmenően én sem rendelkeztem egyéb válasszal, azt pedig enyhén taplóságnak tartottam volna, ha most azzal hívom fel bármelyiküket is, hogy „Te figyu, hallom szakítottatok, mi történt, mesélj!”. Annyiban hagytuk tehát a dolgot és csak figyeltük a virtuális közeget, hogy újabb pletykamorzsákhoz juthassunk.

Szemfüles barátaim azt is észrevették, hogy egymás profiljából visszavonhatatlanul eltűntek a másik fél fotói. Hm. B állandó szomorkás állapotjelentései, a vigasztaló hozzászólások és G közönyös megnyilvánulásai pedig sejtették, hogy valószínűleg utóbbi kezdeményezte a kapcsolatuk alapját képező szerződés rendkívüli felmondását.

Másfél hét elteltével G újra kapcsolatban volt (legalábbis a Facebook szerint), a közös barátaink persze „lájkolták” (de rühellem ezt a szót) státuszát, gondolván, hogy kölcsönös bilaterális egyeztetést követően a felek megállapodásra jutottak. Gyanús volt azonban, hogy B megnyilvánulásai továbbra is kifejezetten depressziósnak tűntek. A kételyeket az a tény oszlatta el végleg, hogy B ismét regisztrált egy társkereső oldalon, míg G nem tette meg ugyanezt, tehát az újabb kapcsolat másik alanya már nem B volt…

Ijesztő, hogy egy virtuális térben csámcsogunk egymás életén, elszigetelve kis számítógépünk előtt követjük mások sorsát és tárjuk a többiek elé a saját kudarcainkat és sikereinket. Néha kedvem lenne törölni magam és felszámolni az interneten tanyázó éneimet. De akkor kimaradnék mindenből…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.