Ez a történet még akkor esett meg velem, mikor bevásárlóközpontokból, egyetemről, nyilvános internetező helyekről csempésztem fel magam lopva a „csúnya” oldalakra és próbáltam új ismeretségekre szert tenni. Már egy hónapja levelezhettem egy 28 éves sráccal és kezdett az idegeimre menni. Képet saját magáról nem küldött, de rólam annál inkább meg akart tudni szinte mindent. Hova járok egyetemre, merre szoktam bulizni, kik a barátaim, mit csinálok szabadidőmben, merre élek? Magam sem hittem el szinte, mikor végre sikerült kierőszakolnom belőle egy személyes találkozót, de azt is csak a lakásán, mert - mint említette -„van rejtegetnivalója”.

A csengőn csak egy monogram volt és miközben másztam fel a harmadikra az a bizarr ötlet motoszkált bennem, hogy biztos mozgássérült és ezt nem akarta elmondani, az ajtójához közeledve eszembe jutott, hogy ez talán valami csapda, de nem volt időm tovább fűzni ezt a gondolatmenetet, mert kinyílt az ajtó és ott állt Ő. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Egy röpke pillanatig sokkolt a látvány, majd a következő másodpercben úgy elkezdtek remegni a végtagjaim, mintha épp a saját halálos ítéletemet olvasnák fel. Ott állt Ő. Ő, akit hetente látok a tévében, az újságok és magazinok címlapjain, a nők bálványa, akit minden férfi irigyel és minden anyuka azt szeretné, hogy a lányát Ő vegye el feleségül. Gyorsan berántott a lakásába, nehogy a szomszédok esetleg észrevegyenek, de én még mindig nem tértem magamhoz a kábulatomból. Így már nyilvánvalóvá vált, hogy miért kellett olyan roppantmód titkolóznia.

„De hát neked van barátnőd, az a tévébemondó lány!” csillogtattam meg naivan a celebvilágban való jártasságomat, ő pedig csak mosolygott ezen. Meglepően kedves volt, valahogy eddig meg voltam arról győződve, hogy a fajtája mindig beképzelt és lenéző az átlagemberekkel szemben – nem mintha ez az előítélet bármilyen személyes tapasztalatból táplálkozott volna. Kiderült, hogy ilyen téren elég tapasztalatlan és muszáj rendkívül óvatosnak lennie, hiszen nem engedheti meg, hogy a dolog kiderüljön. Ezért fűzött engem is hetekig, hogy meggyőződhessen megbízhatóságomról. Persze nemsokára már egyértelművé tette, hogy találkozásunk indoka valójában az, amit a tévébemondó csinibaba nem tud megadni neki és hamarosan rohannia kell egy forgatásra, szóval beszélgetésünk más irányt vett én pedig másfél óra múlva már hazafelé ballagtam.

Egyáltalán nem reménykedtem abban, hogy ennek a futó kalandnak folytatása is lesz. Én voltam a legjobban meglepődve, mikor pár nap múlva ismét keresett. És újra… és újra… és újra… Egyre többet beszélgettünk és úgy éreztem eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Már négy-öt hete járhattunk össze, mikor felvetette egy vacsorázás ötletét. Természetesen szigorúan csak nála, a külvilágban nem nyilvánulhattunk meg. A vacsora után összebújtunk a kanapén, megnéztünk valami buta filmet (persze nem olyat, amiben Ő is szerepelt volna) és nála aludtam. Tényleg olyan volt, mint egy álom. Mikor a hajnali napsugarak aranyfénybe burkolták meztelen vállait én csak feküdtem mellette és sírtam. Tudtam, hogy kapcsolatunk nem léphet túl budai lakása keretein és nekem a titkos szerető státusza –bármennyire is hízelgő - sajnos nem volt elég. Reggeli után eljöttem tőle és többször nem mentem fel hozzá, egy idő után már nem is keresett.

Úgy egy év múlva összefutottunk egy film bemutatóján, messziről lopva rám mosolygott, de többet nem engedhetett meg magának, hiszen jobbján ott feszített újdonsült felesége. Néha beütöm a keresőbe a nevét és a „meleg” szót, de semmi eredmény. Érdekes, hogy nem bukott le és nem pletykálnak róla. De miért is tennék? Hiszen Ő a nők bálványa.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.